Mivel a 101-1001-es listám miatt belevágtam két "roppant kreatív" és "roppant fontos" kihívásba, így ebben az évben a havi könyves posztokat minden hónapban a filmes, valamint évszakonként az animés bejegyzések fogják felváltani erre az évre. Aztán mivel jövőre kitaláltam, hogy elolvasok majd 100 könyvet egy év alatt, így remélhetőleg a Moly-om se megy olyan nagy szabadságra

Ahhoz képest, hogy kicsit féltem ettől az 50 film egy év alatt dologtól, magamat is megleptem vele, hogy mennyire jól haladok. Igaz nagyban megkönnyíti a dolgomat, hogy mivel aránylag ritkán néztem filmet, jó nagy várólistát sikerült összeszednem. Fontos kikötésem, hogy újranézés nem lehet, maximum csak akkor ha már mondjuk több, mint 10-15 éve láttam utoljára. Ebben a hónapban ezekkel az alkotásokkal sikerült megismerkednem, és ha nem fogtam volna vissza magam, hogy még az animékkel is haladjak, akkor bőven sokkal több mű állna itt.


Nagy szemek (2014)
Ezt a filmet már anno meg akartam nézni a moziban amikor először hallottam róla, és nem csak azért mert Tim Burton rendezte, hanem mert borzalmasan tetszettek benne a képek. Végül aztán fogalmam sincs, hogy hogy sikerült idáig húzni a megnézését, de nagyon örülök neki, hogy ezzel kezdtem bele ebbe az egész kihívásba. Egyébként nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak, kicsit valami "Burtonosebbet" vártam, viszont így is nagyon tetszett, valahogy volt az egésznek egy olyan nyomasztó hangulata, Waltertől pedig már az első megjelenésétől kezdve a hideg futkosott a hátamon. A képek egyszerűen tényleg fantasztikusak voltak, annyira imádtam azokat a nagy szemeket, habár nem hiszem, hogy bármelyiket is kiakasztanám valahova, olyan szomorú lennék akármelyikre is néznék rá. Kicsit a pesti sulis művtöriórás éveimet jutatta egyébként eszembe, nem is értem róluk miért nem tanultunk, Margaret igazán megérdemelné. (Oh, amúgy majdnem egy napon születtünk, csak ő sok-sok évvel korábban) Ez a film egyszerre volt hátborzongató - leginkább Walter miatt, megható és szép. Azt hiszem többször kéne életrajzi filmeket néznem.

A vadászat (2012)
Húha, igazából nem is tudom mit írjak erről a filmről, eredetileg csak Mads Mikkelsen miatt akartam megnézni, még csak a Hannibalban volt hozzá szerencsém, de hihetetlenül szimpatikusnak találtam, valamint a mű leírása is tetszett, és habár egyeltalán nem árul zsákbamacskát, mert gyakorlatilag szó szerint leírja az egész cselekményt, mégis borzalmasan mellbevágó amit durván két óra alatt elénk tárnak. Nem tetszett, de csak azért mert nagyon felbosszantott az egész, ha valamit nehezen viselek az az igazságtalanság, és ha ártatlanok szenvednek, nem titkolom a film végén végig abban reménykedtem, hogy a fia véletlenül lelövi azt a kislányt... De komolyan, Lucas és Markus meg a keresztapjáék voltak a legnormálisabbak az egész filmbe, a többiek, főleg a kislány, az anyja és a mosogatós nőci szerintem ennél jobban már nem is idegesíthettek volna, ráadásul még egy kutyának is szenvednie kellett az egész miatt... és amit a legjobban vártam, a végén a nagy összeborulásos bocsánatkérés, és hogy a kislányt jól megbüntessék (huhh a végén kiderül, hogy ha Lucas nem is volt egy beteg állat, én elképzelhető, hogy az vagyok) még el is maradt.. áh, én ezen a filmen tényleg teljesen kiakadtam, de valószínűleg ez is azt jelenti, hogy egy elég erős és elgondolkoztató alkotás.

Rocksztár (2001)
Szerintem hosszú ideje ennek a filmnek volt az egyik legaranyosabb és számomra legromantikusabb befejezése amit láttam, igazából semmi extra, de mégis úgy elérzékenyültem rajta. Egyébként amúgy se volt rossz, olyan tipikus amerikai, nem is értem eddig hogy nem láttam még 20× a tv-ben. Mivel 2001-es, tök érdekes volt nézni, hogy az azóta híres és számtalan filmben látott színészek hogy néztek ki 16 évvel ezelőtt. Amúgy az 1980-as években játszódik, ha visszamehetnék az időben szívesen meglátogatnám ezt a korszakot, olyan mókás, hogy hogy öltözködtek meg milyen hajaik voltak az akkori nagy sztároknak, habár nekem ez a rocksztár élet már túlontúl vad, és nem tudom miért de folyamatosan az jutott eszembe, hogy milyen volt amikor még én is ennyire rajongtam a Gazette-ért, meg egy csomó más együttesért, és sokuknak én is ott tomboltam a koncertjeiken, sőt, anno még alapítani is akartunk egy bandát, és ha egyeltalán tudtam volna, hogy hogy kell, akkor én lettem volna a basszeros, és milyen furcsa, hogy mi is mennyire kinőttünk belőle. Nekem olyan egyszer nézős film volt, de annak tényleg nem rossz.

127 óra (2010)
Erről a filmről nagyon sokat hallottam amikor kijött, meg is akartam nézni, de nem mertem, csak elolvastam róla pár kritikát, így most, hogy végre nekiálltam, és tudtam a nagyját, hogy mi fog történni, azt hiszem fele annyira se ütött, mint kellett volna. Persze nagyon durva ami történt, meg így átvészelni az egészet, de rettentő sokszor le kellett állítanom, és kb egész végig csak a "nagy" jelenetre vártam a végén, hogy mikor lépi már meg. Mivel igaz történet, nem bírtam volna ki, hogy ne képzeljem el én is, hogy mit tettem volna, és arra jutottam, hogy valószínűleg egy nap alatt kiszáradtam volna a sok sírástól vagy úgy megijedtem volna, hogy szívinfarktusba meghalok, szóval mindenképpen nem semmi amit emberünk véghez vitt, de nekem ebbe a filmbe valahogy annyira nem jött át, túl gyors volt, úgy pörögtek a napok, hogy mire együtt tudtam volna vele úgy igazából érezni, hogy milyen régóta be van szorulva, már vége is lett az egésznek. Azzal viszont mindenképp egyet kell értenem a legtöbb véleménnyel, hogy nem árt egy üveg vizet bekészíteni, mert erre a műre tényleg rettenetesen meg lehet szomjazni.

Train to Busan (2016)
Ez egy igen érdekes film volt számomra, negatív és pozitív értelemben egyaránt, úgyhogy azt hiszem a legjobban úgy tudnám elmondani róla a véleményem, ha így csoportosítanám. Rengeteg zombis vagy ahhoz hasonló alkotást láttam már, úgyhogy lássuk ez milyen is volt.
Tetszett: - Hogy nem egy olyan tipikus amerikai film (persze, hogy is lenne az ha egyébként is koreai, de értitek) amibe a vírus kitörte után 5 perccel már mindenki 20 pisztollyal megpakolva lövöldözik, hanem tényleg a menekülésen és a leleményességen van a hangsúly.
- Maga ez a vonatos megoldás, hogy ez emberek nem is rohangálhatnak fel-le, hanem egy ilyen kis helyen kell túlélniük és összefogniuk.
- Hogy meg mertek ölni olyan karaktereket akikről meg lettem volna győződve, hogy túl fogják élni.
- A vége olyan szép volt, habár vártam volna valami megoldás félét is.
Nem tetszett: - A szörnyek. Nem igazán hiszem, hogy ezek zombik voltak, meg nekem amúgy se jön be amikor az ilyen halott dolgok gyorsabban futnak meg minden, mint egy ember.
- Ebből kifolyólag a mozgásuk és velük kapcsolatban kb semmi se tetszett, ráadásul hiába voltak full véresek meg minden, ijesztőek ennek ellenére egyeltalán nem.
Nem ez lesz életem "zombis" filmje, horrorja pedig főleg nem, de nem bántam meg, hogy megnéztem, már csak a karakterek miatt se.

Szerintem elmondhatom, hogy egész változatos és kimondottan jó filmeket sikerült összeválogatnom így elsőre, remélem a többi hónapom is hasonlóan sikeres lesz. (Amúgy engem is nagyon zavar, hogy minden "értékelés" első mondatában benne van a film szó, erre legközelebb majd ki kell találnom valamit)