Esküvő ~

május 24, 2017

Mivel mi voltunk a benfentes segítő vendégek, ezért nem csak a nagy napot hanem az előtte lévőket is bepötyögöm.

Szerdán még ugye érettségiztem töriből, úgyhogy igazán érdemileg leginkább csak csütörtöktől tudtam segíteni, akkor viszont már Áron is itt volt, így még könnyebb volt minden.


Csütörtök (05.11):
Kicsivel dél után mentünk át és selyemszalagból hajtogattunk virágszirmokat. Először elég kacifántosnak tűnt, főleg, hogy vagdosni és még égetni! is kellett, neki se mertem állni, de aztán rátaláltam az ütemére, és amíg Áronék megcsináltak egyet, én kettőt-hármat, és nagyon élveztem. (Igaz egy rendesen lángra kapott, de sikerült időben elfújnom) Ez után szétfűrészelt karácsonyfa törzsekből összeraktunk nekik egy nagy szívecskét, majd valami játékhoz, ami mindenkinek titok volt vagdostunk és lyukasztottunk ki papírokat, aztán Áronék még parafadugót faragtak, közbe pedig megjött a sátorállítós brigád is, így mivel a díszekkel nagyjából mára végeztünk nekiálltunk ott segíteni, habár én ott nem értem sokat, de Áron magassága igazán kapóra jött, főleg, hogy először rossz helyre helyezték, aztán pedig 2× rosszul rakták fel a tetejét... Miután minden a helyére került behordtuk alá a padokat, és megkezdődött a horror.. mármint nem nekem, hanem a többieknek. Sör, bor, pálinka, fröccs, jägermaister ~ Áron nagyon jól érezte magát, nem volt szívem hazarángatni, de igencsak kellett volna, ennek ellenére cuki részeg volt, főleg a faölelgetős része tetszett a legjobban, meg legalább tök jól összebarátkozott a rokonaimmal, aminek örültem.

Péntek (05.12):
Szegénykém elég másnapos volt, úgyhogy megint csak délután mentünk át, most a háznál már nem volt olyan sok tennivaló, bort palackoztunk lent a pincébe, kicsit átvarriáltuk a fenyőfa szívecskénket, de összeragasztani nem mertük, úgyhogy az ki is maradt a dekorációból, aztán felmentünk a művelődési házba díszíteni. Áronék kirakosgatták a székeket, mi papával székszoknyákat pakolgattunk rájuk, a többiek pedig feltűzték őket, majd krepp papírból masnit kötöttek hozzá, zöldet kaptak a fiúk, sárgát pedig a lányok. Tettünk fel karácsonyfa égőket is, kivagdostuk a névtáblákat, hajtogattunk szalvétát, és nagyjából megtanultunk keringőzni. Kicsit lehangolt voltam, hogy a legapróbb virágszirom dőlési szögére is odafigyelnek, de arra, hogy mi koszorúslányok tudjuk a dolgunkat, szinte semennyire, úgyhogy eléggé izgultam, hogy mi lesz majd szombaton. Miután itt is végeztünk mindannyiunkat meghívtak pizzázni, úgyhogy felavattuk a sörsátrat is, szakadó esőben igencsak hangulatos volt, bár senkinek se volt felhőtlen az öröme, mert féltünk, hogy ha ilyen idő marad az elmossa majd az egész lagzit.

Szombat (05.13):
Csak elérkezett a nagy nap, ami egyébként hihetetlenül távolinak tűnt, mintha sose akarna jönni, mivel már vagy tavaly ősz eleje óta szervezték. Úgy volt megbeszélve, hogy majd 11-re megyek át hozzájuk, a fodrász megcsinálja a hajam, Vera kisminkel, ott veszem fel a koszorúslány ruhám, és Áron pedig akkor csak így egészbe, teljesen készen fog majd látni, de persze, hogy nem így lett. Kb 8 körül keltünk fel, nyugisan megcsináltam a körmöm, mama videókat mutogatott nekünk, hogy milyen lesz a zenekar, rendbe tettük Áron öltönyét, kényelmesen nekiálltunk megreggelizni, aztán egyszercsak 10-kor csörgött a telefon, hogy borult a terv, Gyöngyike a'la menyasszony még nem ért vissza, ahogy az örömanya se, a Vera még nem ér rá, úgyhogy fussak már át én, velem fog kezdeni a fodrász... töööök mérges voltam, esett az eső, tiszta párás volt minden, hát gondoltam marha szépen fogok kinézni, papa gyorsan átdobott kocsival, úgyhogy pizsibe mentem, azt hittem még nem lesz náluk senki, erre ott volt egy rakás ember.... A fodrász amúgy tök aranyos volt, és nagyon szép lett a hajam is, volt időnk sokat beszélgetni, mert papa közbe elment a Gyöngyikéékért, úgyhogy nem tudtam hazamenni, több, mint egy órát vártam rájuk, így kapkodhattam én is rendesen mire visszaértünk. Kivasaltam Áron haját, rendbe raktam magam, összepakoltam a dolgaim aztán mentünk vissza, most már ketten Veráékhoz. Én maradtam pizsibe, mert nem volt kedvem annyit öltözködni, és kimondottan vicces volt, hogy én voltam az utolsó akinek sikerült normális ruhába passzírozni magát és úgy parádéztam náluk még délután egykor is pizsibe, hogy még csak nem is ott lakok... Szóval Áron már látta a hajam, azt is ahogy a Vera kisminkelt, szóval már csak a ruha volt neki meglepetés, ami nem is az enyém lett volna, ha nem hiányzik róla az egyik pánt... Szerencsére az egyik másik koszorúslánynak nem kellett, úgyhogy megkaptam az övét. Mikor végre én is teljes harcidíszbe kivonultam Áron valami bácsikával beszélgetett, aki a Gyöngyike anyai részéről volt rokon, szóval nem ismertük egymást, bemutatkoztunk, és Áronhoz fordult oda, és kérdezte meg, hogy ki vagyok, én meg tök felháborodtam magamba, hogy miért őt kérdezi amikor én vagyok a rokon...
Aztán még volt kb fél óránk eszegetni a party falatokból amik valami eszméletlenül finomak voltak, ahogy a sütik is, majd csináltak minden párról egy közös képet, aztán kezdődött a "műsor", amiből sajnos mivel nekünk a lépcsőn kellett állnunk nem sokat láttunk, de a hangok alapján vicces volt, és a hamis menyasszony nagyot alakított, Gyöngyike pedig nagyon gyönyörű volt. Dobáltunk nekik virágszirmokat aztán még az udvarban lezajlott a polgári esküvő, ami tök szép volt, aztán koccintottunk rájuk (gyerekpezsgővel), falatoztunk még egy kicsit és elindultunk menetbe a templomhoz. Tök vicces volt, hogy a fél falu kint állt ás minket nézett, de arról viszont fogalmam se volt, hogy nekünk, mint koszorúslányoknak is külön kell bevonulnunk a templomba a párunkkal. Mi mentünk legelől, azt se tudtuk meddig, meg hova üljünk le, de aztán csak meglett, ez a szertartás mondjuk nekem már kicsit monoton volt, Áron meg a többi fiú meg majd' megfulladt attól, hogy hogyan tartsák vissza a nevetést, mert, hogy olyan vicces dolgokat mondott a pap, bár fogalmam sincs mire gondoltak. Mikor vége lett és kimentünk meg akartam ölelni Áront, de valami puklisat éreztem az öltönyébe, mire kiderült, hogy még gyorsan zsebre vágott egy pogácsát, hát mondom ez kész. Volt aztán nekünk csokor, a fiúknak pedig bugyi dobás, de egyikünk se kapott el semmit, majd kiderült az is, hogy mire kellettek a papírok amiket kivagdostunk meg lyukasztottunk, fogadalmakat kellett rájuk írnunk, amiket aztán felkötöttünk egy lufira és elengedtük, ha pedig valaki megtalálja a rajta lévő e-mail címre vissza tudja küldeni, nekünk pedig teljesítenünk kell. Mi azt írtuk rá, hogy sütünk nekik valami finomat ha szeretnék, pizzát vagy sütit, vagy bármit.
Miután már polgárilag és egyházilag is házasok voltak átmentünk a Művelődési házhoz, ahol még előtte volt tányértörés, licitálás, fafűrészelés, majd pedig bementünk és átadtuk nekik az ajándékokat, majd az ültetés szerint elfoglaltuk a helyeinket, mi pont béna helyre kerültünk, mert vacsora közbe tök messze volt tőlünk az összes tányér, már a vége fele azért nem ettünk inkább többet, mert már nem akarunk kéregetni, de egyébként minden nagyon finom volt. Aztán következett a nyitótánc, úgy volt, hogy 5-ből 4 koszorúslány táncol, de végül csak ketten kerültünk elő, bár nekünk se volt fogalmunk róla, hogy mikor kéne becsatlakozni, úgyhogy csak álltunk kétségbeesetten, de Gyöngyike kacsintott nekünk, sikeresen beálltunk és ahhoz képest, hogy szinte el se lett próbálva, szerintem tök ügyesen keringőztünk. Innentől szabad volt mindenkinek a tánc, mi is megpróbáltunk Áronnal totyigni ilyen sváb zenékre ahogy a többiek csinálták, de nagyon reménytelenek lehettünk mert már a vőfély jött oda, hogy segítsen, hogy mit hogy kéne. Nem igazán akart összejönni, úgyhogy inkább levezetőnek ittunk egy koktélt, szerencsére abból is volt alkoholmentes, és nagyon fincsi volt. Aztán még párszor megpróbáltunk totyorogni, reménytelenül. Egyszer mikor Áron kiment cigizni, odajött hozzám egy tök aranyos kisfiú, hogy felkérjen táncolni, én meg annyira meglepődtem, hogy azt mondtam szegénynek, hogy nem tudok, mert nemsokára haza kell mennem.. ami mondjuk igaz volt, mert mamáékkal hazaugrottam bevenni a gyógyszert, de attól egy lötyögés még simán belefért volna, szóval tök lelkiismeretfuldalásom lett miután elküldtem és ez tudatosult bennem.
Aztán tényleg hazamentünk mamáékkal kicsit, mivel nem vittünk magunkkal fényképezőt most próbáltunk meg összehozni pár közöset, bár elég borzalmasak lettek, meg már eléggé éreztem, hogy cipőt kéne váltanom, de lapos talpú szandival nagyon a földön húztam volna már a ruhát, úgyhogy maradt minden, és igyekeztünk is vissza. Újfent próbálgattunk Áronnal totyorogni, még a vőféllyel is táncoltam, aztán pedig a kisfiúval is sikerült, meg még a mamával is. Volt vendégkönyvük is amikbe a délután a bejáratnál készült képeinket tudtuk beragasztani és írhattunk nekik üzenetet, Áron költött egy idézetet, én pedig, hogy azért maradjunk hűak magunkhoz, beleírtam japánul, hogy gratulálunk. Aztán néztünk róluk kiskori képekből készült videókat, bár én így éjfél körül kezdtem nagyon álmos lenni, meg a lábam a cipőben se volt már az igazi, úgyhogy csak gubbasztottam a helyemen, majd következett a menyasszonytánc, amitől kicsit paráztam, de jó volt, a vőfély irányította, hogy mikor van a váltás, ráadásul mehettünk többen is, így Áronnal mentünk ketten, aztán volt az éjféli vacsora, ami töltött káposzta és gomba pörkölt volt, egyiket se szeretem, de a gombát választottam és meglepően tök finom volt. Ezek után valahogy újra elfogyott az energiám amit összekapargattam még a tánchoz, úgyhogy megint csak ültünk, most már cipő nélkül, már tényleg nagyon éreztem, hogy valami nem jó, meg énekeltünk, vagyis csak én, mert Áron ilyen tök retro számokat nem ismer, mint mondjuk ez, de csak nem hagytak ücsörögni, jöttek Veráék beszélgetni, végre csináltunk közös képet papáékkal, táncoltam pár rokonommal, de hajnal 3 körül már tényleg nagyon menni akartam, nekem kb valahol ott van a forduló pontom, ha addig nem alszom el, akkor vagy egyeltalán nem fogok tudni, vagy ha sikerül is, borzalmasan szarul leszek mikor felkelek. Úgy volt, hogy Vera hazavisz minket, de nem találta a kocsikulcsot, meg Ferike se engedett amíg nem táncoltunk a hajnali busz előtt, így kimentünk az utcára, de én már sírtam Áronnak, hogy nem tudok megmaradni ebbe a cipőbe, úgyhogy elindultunk gyalog, olyan szempontból jó döntés volt, hogy hamarabb hazaértünk, mintha kocsira vártunk volna, viszont a lábam mégjobban szétment, és elhajtott mellettünk egy kocsi, ami kicsivel messzebb tőlünk megállt, először azt hittük valaki megy haza az esküvőről, de nem volt ismerős a rendszám, és amikor odaértünk hozzá kiszállt belőle négy suhanc. Szerencsére mi pont az út másik oldalán voltunk, aránylag távol tőlük, de én nagyon megijedtem. Nem csináltak semmit, csak néztek minket, fogalmam sincs mit akarhattak, de nagyon féltem, aztán végül nem történt semmi, épségben hazaértünk, sikerült leoperálnom a cipőt a lábamról, igaz jó nehezen, mert a kemény talprészébe beleperformálódott az összes lábujjam, és hagyján ha csak annyi lett volna, hogy fájt a talpam, mert magassarkú és brühühü, mert azt már észre se vettem volna, de kb 3 kivételével az összes lábujjamon akkora hólyagok lettek mintha mindegyiket újranövesztettem volna, és ezért nem tudtunk hétfőn már visszamenni a kislagzira. Kilyukasztgattam őket, de annyira égett meg fájt, hogy se nagyon rállni a lábamra, se cipőt felvenni nem bírtam.
És, hogy annyira még mindig ne legyen felhőtlen a sztori, hétfőn hallottuk, hogy kiraboltak pár vendéget, és tőlük is ellopták a pincéreknek szánt pénz egy részét. Én meg még bolondnak néztem Áront, hogy egy ilyen pici falusi lagzin mindenhova cipeli magával az öltönyét. Ekkor meséltem el nekik a velünk történt kocsis sztorit is, és nem mernék rá mérget venni, de elképzelhető, hogy van a kettő között összefüggés.

Már vagy 17 éve nem voltam esküvőn, de ez nekem egyébként a durván hólyagos lábamat és a rablást leszámítva nagyon tetszett, Gyöngyikéék pedig írtó aranyosak együtt, úgyhogy innen is gratulálok és sok boldogságot kívánok nekik, habár úgy se tudják, hogy van blogom.
(Akartam képeket is betenni, de senki nem fotózta le a dekorációkat külön meg semmit, így ezek kimaradnak, a szám pedig a nyitótánc zenéje volt, erre keringőztünk)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe