2.32

augusztus 06, 2017


☯ Hétfőn olyan rendet pakoltam Molyon a várólistámon, a kívánságlistámon és a polcaimon, hogy ha ezek után se fogom tudni, hogy mikor mit szeretnék elolvasni, akkor.. nem tudom micsoda, mert ilyen nem lehet, képtelenség. Még a 100 könyvet is sikeresen összegyűjtöttem jövőre, aztán pedig újfent kimentem a kertbe "falni a lapokat", bár sajnos most nem nyúltam bele valami jóba, úgyhogy nem sikerült egyből befejeznem.

☯ Kedden tovább folytattam a rendszerezést, csak most a szobámban, mivel fogalmam se volt róla, hogy aznaptól nem érvényesek a régi 2 és 5 ezresek, így az egész helységet feltúrtam, hogy maradt-e még nálam, és bizony, hogy maradt, ezért nem túl jó, hogy mostanában csak a neten vásárolgatok kártyával, meg ha már így benne voltam akkor az adókártyámat is megkerestem, mert kell a beiratkozáshoz, csak az már egy másik kérdés, hogy nem találtam, szóval csináltathatok újat. Kora este pedig befejeztem a kertbe a hétfőn megkezdett könyvemet, közben pedig hallottam, hogy egy ingatlanos mutogatja valakinek a szomszédunk házát, amikor a névhez meg egyéb adatokhoz értek abba is hagytam a napozóágyon való nyikorgást, de ők is azzal a lendülettel maradtak csendbe, úgyhogy nem sikerült kihallgatnom kik lehetnek majd az esetleges leendő szomszédjaink :c
☯ Szerdán belekezdtem a legújabb animémbe, de azzal is eléggé mellényúltam, aztán jött a postás és szegény papát megpakolta egy rakás csomaggal. Annyira mókás volt, nem szoktam nekik megmondani ha rendelek, legalábbis azt semmiképp se, hogy mennyit, pedig egyébként a papa nevére szoktam, aztán ő csak állt miközbe a postás adta a kezébe a csomagot, meg még egyet, meg még egyet, meg még egyet... Papa meg: "ezeket amúgy nem én rendelem!" tök aranyos volt. Szóval kora délután ezeket fogtam be, meg pakoltam el, aztán megint egész estig olvastam, a könyv amit kifogtam legalább újra jó volt.
☯ Csütörtökön voltam Mercédesznél, aztán papával elmentünk bevásárolni, majd úgy volt, hogy apával délután megyek Szlovákiába, de helyette random vett egy hűtőt és másfél órán keresztül vártunk az új házukban arra, hogy kihozzák. Meleg hálisten bent annyira nem volt, de még nincs berendezve, úgyhogy csak fel-alá járkáltunk az üres helységekben, és végül nem mentünk Szlovákiába.
☯ Csak pénteken. Igazából az mellett, hogy már rég voltam és szerettem volna körülnézni, leginkább még az csábított, hogy majd a légkondis autóban és boltban kicsit lehűtöm magam. Álmomban se gondoltam volna, hogy egy két emeletes szupermarketben 40 fokban, nem hogy klíma, de még egy kis asztali ventillátor se üzemel... kb 40 percet lehettem bent, aztán ki kellett jönnöm annyira rosszul voltam. Nagyon nem bírom a meleget, és nem az, hogy melegem van, mert az nem érdekelne különösebben, de elkezd nagyon furcsán dobogni a szívem, hülyén kapok levegőt és elájulok. Most szerencsére időben kiértem, az igaz ugyan olyan meleg kocsiba, de legalább le tudtam ülni és kicsit összeszedni magam.
☯ Szombaton feltettem az új kinézetet a blogra. Ez már majdnem tényleg olyan amilyet eredetileg szerettem volna, sőt, ha tudnám normálisan változtatni a színeit, akkor abszolut teli találat lenne. De, hogy ezen kívül se legyen vele olyan egyszerű, nem tartozott bele ez a "Tovább" cucc, úgyhogy minden bejegyzéshet külön hozzá kellett adnom. Még csak az idei évet fejeztem be, de jó lenne visszamenőlegesen megcsinálni az összeset, hogy azért egységes legyen, bár ezek után is már azt hittem kiesik a szemem a helyéről, annyit szöszmötöltem velük, úgyhogy este még sétáltunk egyet a papával.
☯ Ma tovább folytattam a blog renoválását, igyekszem az összes tumblr-ről, we♥it-ről meg tudja a fene még honnan összeszedegetett képeket lecserélni teljesen jogtisztára (legalábbis a nagyját), ésésés ez a sok képnézegetés tök meghozta a kedvem a fotózgatáshoz, amit nagyon nem szeretek, és nem is tudok, de szeretnék gyakorolni, ezért és csak is ezért, erőt vettem magamon és csináltam egy instagram fiókot..., ahogy nézegettem nem csak magamutogató emberek vannak rajta, meg a blognak se árthat, úgyhogy talán annyira nem lehet rossz. Még csak régebbi fotók vannak rajta, de ha gondoljátok itt bekövethettek, vagy mi, valamint letettem ide a blog aljára is. Szóval a mai nap így ezekkel el is ment, most még a születési anyakönyvi kivonatom keressük, mert apának meg az kell, de van egy olyan érzésem, hogy az se lesz meg, annyira jó, hogy elköltözem... valamint még rendeltem a papáéknak egy elektromos grill-t, remélem jó lesz.
☯ A heti zene pedig exxxxtra nosztalgikus, szerintem utoljára vagy 17 éve hallottam, aztán múltkor leadták a rádióban, akkor annyira nem is érintett meg, de most az egyik könyvben az egyik szereplőt Magdalena-nak hívták és annyira eszembe jutott ez a szám, hogy azóta nem bírom kiverni a fejemből. És a jelenlegi viharokhoz is tökéletes, éjenek a 80-as évek ♥

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe