Ebay/Ali #13

augusztus 10, 2017

Mint mondottam, nem szeretnék visszaszokni megint a havi rendelésekhez, de ez még nem az a hónap ahol ezt be tudom tartani, bár most nem kimondottan a saját "hibámból", ahogy a keddi bejegyzésben olvashattátok ha minden igaz újra suliba fogok járni, úgyhogy mindenképpen szerettem volna pár cuccot beszerezni addigra. Ötletem sincs mi kellhet egy felsőoktatási képzésre, de gondolom nem olyan sok minden, úgyhogy próbáltam csak a legalapabb dolgokat összeszedni (csak megint nem teljesen sikerült).

AliExpress
Ez biztosan kelleni fog, ráadásul cuki írószerekből ugyebár soha sem lehet elég. Próbáltam olyat választani ami aranyos, de nem annyira gyerekes, hogy azért ne legyek vele majd túl idióta a leendő csoportunkban, ami egyébként ki tudja, hogy hány évesekből fog összeállni.

Tolltartó
Idiótának majd amúgy is ráérek tűnni az újdonsült tolltartómmal. Sokáig kerestem a megfelelőt, aztán belebotlottam ezekbe, és szerelmes lettem. Olyan szinten random és wtf, hogy aztán nem is volt kérdés, hogy ezt fogom megrendelni. Már csak a színen vacilláltam, de végül teljesen véletlenszerűen döntöttem a rózsaszín mellett.

Könyvjelző
Nem tudom mennyi könyvünk lesz vagy, hogy egyetalán lesz-e, de az biztos, hogy angolra meg kreszre már most van, és ezek annyira gyönyörűek, hogy muszáj volt rendeltem egyet. Random küldik dehát az összes aww. Ha novemberben a 11.11-en ez is le lesz árazva, akkor tuti, hogy veszek még belőle párat.
Ez is már csak az angolhoz is jól fog jönni, ráadásul tök ötletesnek is tartom.

Vonalzó
Ez is biztos kelleni fog, csak az a kérdés, hogy pusztán vonalakat huzogálni, vagy méricskélni is. Egyszer jártam úgy egy animéssel, hogy hibásan voltak rajta felosztva a centiméterek, ami néha elég kellemetlen tudott lenni, remélem ez nem ilyen lesz.

Kártyatartó
Így, hogy múlthéten kiderült, hogy elhagytam az adókártyám, arra gondoltam, hogy kicsit megreformálom a kártya tartó szokásaimat. Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem általában vagy az összes egy ilyenben van, vagy a pénztárcámban, de most arra gondoltam, hogy minden személyes féle (személyi, lakcím, taj, stb) ebbe lesz, és csak a vásárláshoz kapcsolódóak (Tesco, Ikea, stb) lesz a pénztárcámban. Így remélhetőleg már átlátható lesz, nem lesz minden mindenen, és elhagyni se fogok semmit.

Kulcstartó
Ezekkel szerintem már minimum 4 éve szemezgetek, csak amíg otthon laktam nem lehetett, mert olyan biztonsági záras ajtónk volt, aminek a kulcsára nem ment volna rá. Itt a mamáéknál már egy ideje lehetett volna, mert nekik kerek, és remélhetőleg tökéletesen passzolni fog bele, de eddig teljesen feleslegesnek tűnt, ugyanis nem is volt kulcsom. Ők nonstop itthon vannak, ha meg nem, akkor valószínűleg együtt megyünk valahova, de most már nagyon örülnék neki ha rendesen kapnék egyet, tök kellemetlen, hogy nincs.

Ezt először a hátizsákomra néztem ki, annyira aranyos, de nem akarom, hogy majd tiszta mocsok legyen, meg elázzon ésatöbbi, ezért módosítottam az ötleten, ő lesz az én kis kabalám, végül is bizonyos értelmezésben a bagoly amúgy is a tudás és a bölcsesség szimbóluma.
Kezd megtelni az asztalom, úgyhogy pont kapóra jött, hogy ezt megtaláltam. Minden bútorom fehér, úgyhogy még elütni se fog, már nagyon várom, hogy megérkezzen, és átrendezhessem a dolgokat hozzá.

Ezekkel is régebb óta szemezgetek, de eddig nem különösebben volt rá szükségem, most viszont, hogy csak szombatonként kell majd menni valószínűleg elképzelhető, hogy jó sokáig bent leszünk, így nem árthat majd ha egy-két dolgot hidegen, vagy éppen melegen fogok tudni benne tartani.
Ezek kb szerelem voltak első látásra. Olyan kis egyszerűek, mégis nagyon csinosak, ráadásul kicsit kb 2012 hangulatom lesz tőlük.

Ebay

Szerintem ez az évszázad egyik legegyszerűbb, de legnagyszerűbb találmánya. Viszlát "órákig tartó" keresgélés ~ (most már tényleg csak azt remélem, hogy lesz is kulcsom hozzá.)

Ilyet apa egyszer már vett nekem, csak véletlen ott hagytuk a pénztárnál Budaörsön, és itthon vettük észre. Most, hogy így véletlen rátaláltam gondoltam rendelek egyet, még egy csomószor jól jöhet.

Ilyet már ezer éve szeretnék venni, csak mindig elfelejtem, most ha már eszembe volt, gondoltam inkább gyorsan megrendelem ezt is. Durva, hogy milyen árban mennek még itt is a füzetek, ez volt a legeslegolcsóbb spirálos amit találtam, aztán innentől kezdve a határ már csak a csillagos ég.

Na nem mintha rá akarnék szokni az alkoholizálásra, sosem iszom, és ez valószínűleg semmilyen közegben se fog megváltozni, de már egy ideje bosszantott, hogy nincs ilyen üvegnyitónk, ez meg cicás, én meg "vásárlásmániás" szóval mást szerintem nem is kell mondanom.


Visszatérve a kártya rendezéshez, úgy éreztem kéne hozzá szép új pénztárca is, a mostanim egyébként is nagyon gyerekes, ez meg túlságosan is megtetszett. Rengeteg ideig kerestem itt, és AliExpressen is a tökéleteset, ami nem túl nagy, de nem is túl kicsi, rendesen van benne mindennek hely, és az egyik legfontosabb, hogy nincs benne "fényképtartó". Nos, igazából ez semmilyen szinten se tökéletes, túl nagy, és még fényképtartós is, de mivel kb az összes létező 2000 forint alatti tárcát átnéztem, és ez tűnt a legjobbnak, végül mellette maradtam. 

Az internet sötét bugyrain keresztül szerintem ennyit az iskolakezdésről. Most már tényleg csak reménykednem kell, hogy indulni is fog az a szak. Legközelebb rendelni pedig már csak a 11.11-es leárazáson szeretnék, remélem most már tényleg sikerül újra szünetet tartanom.

Photo by Mia Baker on Unsplash

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe