2.42

október 15, 2017

☯ Hétfőn egész délután tanultam és gyakoroltam, mert kedden volt gazdasági számítások dolgozat, amire nem volt kötelező bemenni, de gondoltam legyek rajta gyorsan túl amíg még friss az információ, meg egész jól értem is.
☯ Szóval kedden oda mentem délután 5-re, előtte olyan full ideg voltam kb, mint érettségi előtt se, pedig ezt tényleg még tudtam is, de itt meg frusztrált, hogy 60 ponttól kettes, ráadásul még a nő is húzta az idegeinket, hogy még fénymásolok, meg még egy kicsit várjatok, azt hittem már rosszul leszek, aztán tök gyorsan végeztem vele, lefele a lépcsőn viszont elkezdtem gondolkozni, hogy szerintem az egyik feladatot rosszul kerekítettem, és így végig rosszul számoltam, úgyhogy utána meg azért voltam full ideg.
☯ Szerdán recepteket kerestem halloweenre, találtam is egy tök jót, ami elvileg az Ikea-s svéd keksz pontos mása, úgyhogy annak neki is álltam, meg az egyik házinak is amit már majdnem két hete halogattam, de az egyik cégnek nem találtam a mail címét, és anélkül nem engedte elmenteni a dokumentumot, már nagyon abba voltam, hogy beírom, hogy nemtalálom@nemtudom.hu, biztos értékelte volna a tanár a humorom.
☯ Csütörtökön befejeztem a sütit, mert egy éjszakát a hűtőbe kellett tenni a tésztát, és még így is, hogy csak a felét csináltam meg, lett belőle majdnem 7 tepsi... rengeteg, a végére már annyira untam, de legalább felavattam a halloweeni sütikiszúrókat amiket vettem, és tök királyak, bár a cicának meg az unikornisnak néha beletört a lába vagy a farka a formába, úgyhogy azokból nem csináltam annyit, majd utána levágtam a frufrum. A szokásos féloldalasat szerettem volna, de már túl hosszú volt, és sehogy se lett belőle az amit akartam, úgyhogy full egyeneset vágtam. Annyira furcsa, most aztán abszolút úgy nézek ki, mint 16 évesen, kíváncsi vagyok Áron mit fog szólni hozzá, teljesen meglepi lesz neki. Valamint aznapra kijavította a tanárnő a dogákat, és a 30-ból 26 pontom lett (!44!!NÉGY!!!!) olyan boldog voltam, ez azt jelenti, hogy a százból eddig 96 pontam van, és ez nagyon megnyugtató.
☯ Pénteken hozták az új routert, aztán nagymosást tartottam, összetettem a ruhámat jövőhét szombatra, levágtam a frufrum, majd háziztam. Végre kész van mindkét beadandóm, bár feltölteni még nem mertem őket, mert nem érzem egyiket se túl jónak, aztán beszereltem a routert, és sokkal stabilabb lett a net, ráadásul úgy tűnik a nyári viharba annak a csatlakozója ment tönkre, nem a laptopomé, és nem is a net kábel, szóval újra tudom használni, és így stabil 37-es pingem van lolba, azt hittem elsírom magam a gyönyörtől. Majd este sütöttem magamnak a suliba kaját, sajtgolyót, de véletlen teljeskiőrlésű liszttel, és borzalmas lett.
☯ Szombaton megint suli volt, 5 óra közgazdaságtan és 3 óra jog, 8-tól 16:45-ig. Azt hittem hulla leszek a végére, de szinte meg se kottyant, mert még hajnal 3ig loloztam, úgyhogy majdnem egy napig fent voltam, aztán fél hétkor keltem is most.
☯ Ma pedig Áronéknál vagyok, szülinapozunk, úgyhogy ha minden igaz ez egy időzített bejegyzés lesz.
☯ Heti zene pedig nem lesz, mert nem jut eszembe semmi, úgyhogy nézzétek el ezt a borzalmas és random képösszevágást, amit az eddigi őszi fotósorozatos képeimből csináltam gyorsan, hát elég ocsmány, de  nagyon siettem, ha szebben szeretnétek őket látni, nézzetek fel az instagrammomra, amit az oldal alján megtaláltok ^^
☯ Ha pedig még nem tettétek meg, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak :3

You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe